Mikor ismét magához tért nem tétovázott felülni. Ledobta magáról a takarót és talpra ugrott, de megtorpant és el is vesztette az egyensúlyát, ahogy a férfit megpillantotta. Csend állt be miközben a nő magán érezte a férfi vizslató tekintetét. Tetőtől talpig végigmérte, majd kinyitotta az ajtót.

-          Kövess. – szólt hátra és gyors, ruganyos léptekkel elindult.

A nő kétségbeesetten nézett körül, de ismét csak a sok könyvet látta és a matracot. Pillanatnyi tétovázás után a férfi után iramodott. Mivel eddig megvédte, gondolta, nem most fogja odavetni azoknak a szörnyeknek. Kirázta a hideg azokra a szemekre gondolva.

-          Én csak szeretnék haza menni. Mintha itt sosem jártam volna. – semmi válasz – Tényleg nem mondanék semmit senkinek, nem kell…. – hirtelen megtorpant a férfi és hátranézett. Szemei most feketék voltak a haragtól.

-          Tényleg nem fogsz semmit sem elmondani te senkinek, mivel nem hagyod el ezt a helyet. – majd, mintha mi sem történt volna tovább ment.

A nő térdei elgyengültek és a falnak támaszkodott. Most már soha nem jut ki innen? Mit fog vele csinálni? Vacsora lesz belőle?